Nyári klímahasználat – tudatosan!

Az idei nyár tényleg fullos lesz – még melegebb időjárás, még drágább költségek! Talán ilyen kilátások mellett nehéznek tűnik a kánikula elleni védekezés, de nem lehetetlen! Mai cikkünkben megmutatjuk, hogyan lehet a klímát tudatosan és észszerűen használni úgy, hogy a költségeid és az otthoni hőmérsékleted is alacsonyan maradjon!

A hőség elleni védekezés fontosságáról

Habár a környezetvédelem és a spórolás szempontjából talán kétségeid vannak afelől, hogy idén nyáron beindítsd-e a légkondit, a szervezeted és az egészséged mégis mellette voksol.

A testhőmérséklet normális szinten tartása érdekében a kánikulában még több folyadékot kell fogyasztanunk, és lehetőleg hűvös helyen kell tartózkodnunk. Amennyiben a szervezetünk ugyanis nem képes kellően leadni a hőt, a testünk – akárcsak egy gép – túlmelegedhet, aminek súlyos következményei lehetnek.

Fejfájás, szédülés, rosszullét, de fáradtság és gyengeség érzet is társulhat a kánikula mellé. Legrosszabb esetben akár hőgutát vagy hősokkot is kaphatunk. A kisgyerekek, kisbabák, valamint az idősebbek pedig még inkább ki vannak téve a meleg szélsőséges hatásainak.

Hogyan védekezzünk a hőség ellen – költséghatékonyan és energiatakarékosan?

A 2023-as magyar nyár melegnek ígérkezik, így a magas költségek híre ellenére sem érdemes teljesen lemondani a légkondi használatról. A mai cikkünkben rengeteg tippet és trükköt megmutatunk, hogy igazán tudatos és okos legyen a klímahasználatod.

Precíz hőmérséklet-beállítás

Talán egyesek nem tudják, de a kinti és a benti hőmérséklet között 8-10 foknál nagyobb különbség nem egészséges! Ez rendkívül fontos, ugyanis a nagy hőingás megterhelheti a szervezetünket. Továbbá sokat spórolhatunk 1-2 fokkal magasabb hőmérséklet beállításával, ami érzetben viszont nem fog olyan nagy különbséget jelenteni. Az ideális otthoni hőmérséklet 22-24 fok.

Automatikus-üzemmód bekapcsolása

Ha már beállítottuk az ideális, otthoni hőmérsékletet, a továbbiakban klímánkra bízhatjuk a szinten tartást. Az automatikus-üzemmód bekapcsolásával a klíma adott hőmérsékleten be-, máskor pedig kikapcsol, amivel anélkül szabályozhatjuk az energiafelhasználásunkat, hogy különösebben oda kéne figyelnünk rá. Ezzel a módszerrel egyszerre takaríthatunk meg pénzt és élvezhetjük a kellemes, otthoni hőmérsékletet.

Időzítő beállítás

További funkciók – például időzítő – segítségével még precízebben kordában tarthatjuk a klímahasználatot anélkül, hogy percenként ellenőriznünk kéne azt. Az időzítő beállításával kikapcsolhatjuk a klímát olyankor, amikor nem vagyunk otthon vagy amikor lakásunk hűtését az éjszakai levegőre bízzuk.

Tervezett árnyékolás

Sok energiát megspórolhatunk, hogyha alacsonyabb hőmérsékleten tartva az otthonunkat a klímánknak kisebb feladattal kell megbirkóznia. Manuálisan is sokat tehetünk annak az érdekében, hogy a meleget kint tartsuk, ilyen például a logikus árnyékolási terv. Ha tehetjük, szereltessünk be redőnyöket, használjunk árnyékolót és sötétítő függönyt!

Csukott ajtók, ablakok

Szamárhibát vétünk, hogyha bekapcsolt klíma mellett nyitva felejtjük az egyik ablakot vagy egy ajtót. Ha viszont, ezt a lépést már régen meghaladtuk, még valamire odafigyelhetünk. Feleslegesen ne járkáljunk ki-be, próbáljanak meg a családtagok egyszerre távozni a lakásból!

Ventilátor funkció

A ventilátor funkció bekapcsolásakor a klíma nem hűti, csak keveri a levegőt, aminek köszönhetően hűvösebbnek érezzük a hőmérsékletet. Ha tehetjük, válasszuk ezt a funkciót, hiszen jóval energiahatékonyabb, mint az egyszerű hűtési folyamatok!

Rendszeres karbantartás

A rendszeres karbantartás nem csak egészségügyi szempontból elengedhetetlen, de a kívánt hőmérséklet fenntartásában és az energiahatékony működésben is kiemelkedő szerepet játszik. A nyári klíma bekapcsolás előtt mindenkinek javasoljuk, hogy alaposan takaríttassa ki a klímáját! Ez hosszú távon csökkenteni fogja az energiafelhasználást és a költségeket.

Legyünk mértékletesek!

A klímahasználat indokolt és szükséges nyáron, de érdemes az időjáráshoz alkalmazkodva kialakítani a szokást. Sokat spórolhatunk ugyanis azzal, hogyha egy kicsit mértékletesebbek vagyunk, és kicsit többet elviselünk a melegből.

Még több bejegyzés

2023.08.31

Klímák és egészség

Egészségtelen a klíma? Egészség funkciók

2023.08.14

A TOP5 klímavásárlási hiba

Tudja, hogy mennyi esélye van arra, hogy a mai magyarországi klíma kínálatban egy olyan megoldást kapjon, amely 100%-ban megfel...

2023.09.04

A penész és a klíma kapcsolata: Vajon a kettő együtt jár?

Habár penészesedéssel nem csak annak kell küzdenie, aki légkondit használ, mégis van egyfajta kapcsolat a kettő között. A penés...